„Hittel tedd meg az első lépést! Nem kell hozzá látnod az egész lépcsőt, csak az első lépcsőfokot.”
» »

Tavaszváró pohárkrém

Annyira, de annyira várom már a tavaszi gyümölcsöket. Nekem még a tavalyi eperből volt egy pici lefagyasztva, gondoltam, hogy egy tavasz hívogató desszertet készítek belőle.

Pohárkrém lett. Lentről fölfelé a rétegek:

pohárkrém eperAlsó réteg: 30gr zabpehely és egy teáskanál méz

Második réteg: 50gr túró, 1 tk kókuszreszelék, 1 tk görög joghurt, pici eritrit

Harmadik réteg: pirított dió

Negyedik réteg: 1 nagy evőkanál mascarpone, 1 kk. eritrit, 10gr vaníliás protein, 0,5dl kókusztej, 1 tk. konjak liszt

Ötödik réteg: EPER!

Ez is finom lett, mehet a hűtőbe, hogy az ízek jól összeérjenek és reggelire, tízóraira fogyasztható is.

Ennek a pohárkrémnek az adatait kérte egy olvasó, de a pontosság kedvéért szerintem mindenki számolja ki a grammokat, hiszen mindenkinél mást jelent az egy nagy evőkanál mascarpone. És mindenki másfajtát használ. Tehát ez csak irányadó. A zab, a méz és a gyümölcs miatt a szénhidráttartalom magas. A zsír, ami elbújik benne, mind hasznos, így jól jön mindenképpen. A fehérje tartalmat pedig lehet a protein por mennyiségével még tunningolni.

(kcal: 255.84    fehérje: 12.88    szénhidrát: 22.73    zsír: 12.51)

 

A Mozdulj Anyu zárt csoportokban pedig szívesen látunk, ahol beszélgethetsz anyukákkal, akik szintén életmódváltásra adták fejüket. Vegyél részt edzéseinken, és gyere el teadélutánjainkra is!
 A Ye Nutrition oldalon a MOZDULJANYU kuponkódot használva 15% kedvezményt kaphatsz!
A Best-Body-Nutrition oldalon a MOZDULJANYU kuponkódot használva 5% kedvezményt kaphatsz!
A Fittmarket-Shopba kérlek itt regisztrálj, nézz körül és vásárolj kedvedre NoCarb termékeket, gluténmentes, cukormentes, laktózmentes, paleo élelmiszereket!
Share This Post:

Related Posts

2 Comments

  1. Rita says:

    Juj ez fantasztikusan néz ki, megcsinálom. köszi a receptet 🙂
    Azt tudni lehet, hogy mennyi a szénhidrát ès a cukortartalma ès a glikémiás indexe, kb kalóriatartalma ? Èn most ezeket figyelem nagyon a napi mozgás mellett 🙂
    köszike ès szèp napot Rita 🙂

  2. Saci says:

    Szia. Ha beírod a hozzávalókat egy kalóriaszámoló programba pl. http://www.kaloriabazis.hu akkor kiírja neked, hogy mennyi a szénhidráttartalma, kalóriatartalma. Sok receptemnél ott vannak egyébként az adatok. Itt is pótolni fogom 🙂

Leave a comment

Name *

Email *

Website

Your comments *

Életmódváltó csomagok

Beszélgessünk az életmódról, ha megfogadod a tanácsaimat, egy hónap alatt akár 6 kilótól is megszabadulhatsz

nézd meg

INGYENES táplálkozási kérdőív

Töltsd ki és tudd meg milyen típusba tartozol!

Kitöltöm a kérdőívet!

Sikersztorik

Kinőtt nadrágok, eltűnt centik, és lefogyott kilót gyűjteménye.

Nézd meg!

Személyesen

Budapesttől mindössze 20km-re Veresegyházon várlak szeretettel. Tedd meg az első lépést az egészséges életmód felé!

Konzultációk