» »

Finom saláták a tökéletes alakért

saláta

Hús és sali, hús és sali, hús és sali… ráadásul naponta háromszor!
Többeteknek jelent gondot az egyhangú étkezés, az hogy mindig ugyanazt a salátát, vagy ugyanazt a husit kell enni tízóraira, ebédre és uzsonnára is.

Ha időd engedi variáld meg a salátádat.
Készítsd el az alap salátát egy nagy tálban, vagy a megvett nyers zacskós salátát öntsd bele, majd egy-két evőkanál lenmag olajjal keverd össze. Oszd el három felé és készíts belőle három különböző salátát.Fokhagymás chillis saláta csirkével:
  1. A csirkét megmossuk, felvagdossuk. saláta
  2. Teflon bevonatú serpenyőbe  beletesszük a csirkét, erős lángon pirítjuk. Enyhén sózzuk, borsozzuk.
  3. Miután elkezdett pirulni a csirke, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát és egy kis víz hozzáadásával (hogy oda ne égjen) tovább pirítjuk.
  4. A legvégén tesszük bele a karikákra vágott chilipaprikát. Éppen hogy pár percig keverjük, és már kész is.
  5. A vegyes saláta ágyra helyezzük a chilis fokhagymás csirkét, és ízlés szerint frissen facsart citromlével lelocsoljuk. Szintén remek ízt ad a tetejére durván őrölt bors is!

Zöldhagymás szezámmagos tofu saláta:

A tofut kockákra vágjuk és teflon bevonatú serpenyőben megpirítjuk, enyhén fűszerezzük.

  1. Ha elkezd pirulni, akkor a  szezámmagot is hozzádobjuk, folyamatosan rázogatva készre pirítjuk őket.
  2. Az egészet a vegyes salátánkra helyezzük és vékonyra vágott, ízlés szerinti mennyiségű újhagymával díszítjük.

Vegyes saláta tonhallal és dióval:

  1. Egyszerűen egy marék diót és egy tonhal konzervet dobj a salátádra.
  2. 5dkg feta sajtot kockázz hozzá
  3. Egy ici-pici citromlével ízesítsd.

Amivel a salátát lehet variálni:
magok: mandula, dió, szezámmag, fenyőmag, tökmag, napraforgó mag (maximum egy marékkal)
aszalványok: néhány szem aszalt gyümölcs (cukor tartalom miatt mértékkel)
hagymák: újhagyma, lilahagyma, póréhagyma
sajtok: feta, parmezán, mozarella
hús helyett: hal, tengergyümölcsei, tofu
fűszerek: kakukkfű, bors, majoranna, bazsalikom
olajok: tökmag olaj, balzsamecet, mogyoróolaj, citromlé.

 

Bevásárlás  a legjobb helyen, vasárnap is nyitva, fotelból is vásárolhatsz:

logo3

A Mozdulj Anyu zárt csoportokban pedig szívesen látunk, ahol beszélgethetsz anyukákkal, akik szintén életmódváltásra adták fejüket. Vegyél részt edzéseinken, és gyere el teadélutánjainkra is!
 A Ye Nutrition oldalon a MOZDULJANYU kuponkódot használva 15% kedvezményt kaphatsz!
A Best-Body-Nutrition oldalon a MOZDULJANYU kuponkódot használva 5% kedvezményt kaphatsz!
A Fittmarket-Shopba kérlek itt regisztrálj, nézz körül és vásárolj kedvedre NoCarb termékeket, gluténmentes, cukormentes, laktózmentes, paleo élelmiszereket!
Share This Post:

Related Posts

Leave a comment

Name *

Email *

Website

Your comments *

INGYENES táplálkozási kérdőív

helyes táplálkozás beállításának alapvető szempontja, hogy nem vagyunk egyformák! Különbözünk idegrendszeri, emésztőrendszeri, hormonális beállítottságunk és egyéni érzékenységeinkben is. Ahhoz, hogy megtaláld a helyes utat, érdemes ismerned tested egyedi genetikai kódját és sajátosságait. Ennek egyik egyszerűsített formája a típus-kérdőív.

Kitöltöm a kérdőívet!

Sikersztorik

Kinőtt nadrágok, eltűnt centik, és lefogyott kilót gyűjteménye. Elégedett anyukák néhány mondata olvasható itt. Igazi motiváció neked is!

Nézd meg!

Ingyenes tudásanyag

Neked írtam a leggyakrabban előforduló kérdések alapján. Kalóriaszámolás, tápanyagok, arányok, mintaétrendek. Minden, amit tudnod kell az egészségedért!

Nézd meg!

Életmódváltó csomagok

Beszélgessünk az életmódról, ha megfogadod a tanácsaimat, egy hónap alatt akár 6 kilótól is megszabadulhatsz

nézd meg