Azt tapasztaltalom, hogy sok nő, főleg a negyven felettiek még mindig tartanak a súlyzós edzésektől. Mi lehet az oka? Talán az, hogy félnek az izom túlgyors és túl látványos növekedésétől, a férfiassá váló külsőtől? Valóban igazak ezek az állítások? Járjunk utána!
Az izomból zsír lesz, ha abba hagyjuk az edzést.
Az már biztos, hogy helyi zsírégetés nincs, és a zsírból nem lesz izom, ha edzésre járunk, vagy futunk, vagy aerobicozunk, de még az infra shape-től és power plate-től sem lesz izom rajtunk a zsír helyett. Ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy a gyümölcsös kosárban lapuló banánból egyszer majd tojás lesz. Az izom és a zsír két különböző szövet. Az biztos, hogy ha abbahagyjuk a rendszeres edzést, akkor az izom tömege csökkenni fog. Ezt én is tapasztaltam már, mikor volt egy váll sérülésem, olyan nagyon fájt a vállam, hogy az egyik kezemben simán ment a 8-10 kg súlyzó vállból nyomásnál, a másik karommal ennek a felét tudtam emelni. Petefészek típusként azt nem lehet, hogy akkor mostantól csak lábedzés, hiszen akkor még inkább aránytalan lenne a testem. A lábaim vastagodnának az izomfejlődéstől, a felső testem pedig ahhoz képest vékonyodna az edzés abba hagyásától. Így hát teljesen leálltam másfél évre a súlyzós edzésekkel. Ez idő alatt a saját testsúlyos edzések azért folyamatosan mentek, de sok gyakorlat volt, amit nem csináltam, mert a cél a gyógyulás volt, nem pedig a tovább erőltetés. Visszatérve az eredeti tévhithez: A zsír akkor kezd el terjeszkedni (egészséges ember esetén), ha többet eszünk, mint, amennyit felhasználunk. Ha elértünk egy bizonyos izomtömeget, akkor annak megtartása, karbantartása elérhető heti két súlyzós edzéssel. Ha ezt betartjuk, akkor nem leszünk plöttyedtek.
Férfiak külsőnk lesz az súlyzós edzésektől
Talán ez a legnagyobb félelmük a nőknek, mert azt hiszik, hogy ha 3 kg-nál nagyobb súlyt adok a kezükbe, akkor már óriási bicepszük lesz, vagy széles hátuk, úgy fognak kinézni, mint egy férfi. Ez nem igaz! Amit viszont tudok, hogy a súlyzós edzés fokozza a nőiességünket, hiszen a kerek tónusok kiemelkednek végre. A szép kerekedő vállak, a formás fenék, a szép combok mind a nőiességet tükrözik. Ahogy izmosodik a váll, a hát, úgy lesz a derék egyre keskenyebb optikailag. A nőknek alacsonyabb a tesztoszteron szintjük, az ösztrogén pedig jóval magasabb, mint a férfiaknak. Az ösztrogén a pihe-puha zsírpárnákért a nőiesség megőrzéséért felelős, míg a tesztoszteron a férfias megjelenésért. Vannak a nagyon férfias nők, azoknál vagy genetikailag magasabb a tesztoszteron és androgén hormonok szintje, vagy mesterségesen kapnak az adott cél érdekében táplálékkiegészítőt, melyek egyrésze ráadásul tiltott is. Szóval nyugodjunk meg, a nők sosem válnak férfivé, a súlyzós edzés hatására csak csinosabb és formásabb nők lesznek.
A súlyzós edzések ártalmasak a csontoknak
A jól végzett gyakorlatok, az edző mellett végzett vagy megtanult súlyzós edzés növeli a csontokat védő szalagok erejét, rugalmasságát. Ezek a szalagok tartják az ízületeket is. Amikor valaki úgy jön hozzám személyi edzésre, hogy gyenge a szalag a térdében, vagy a vállában, akkor az nem azt jelenti, hogy nem fogok neki súlyzót adni, vagy teljesen kihagyjuk az adott testrészt az edzésekből. Ilyenkor tudatosan és folyamatosan fogjuk terhelni, hogy a szalagok erősödjenek. Figyelni kell a helyes kivitelezésre. Az sokkal rosszabb, amikor valaki megy a saját feje után a fitnesz teremben. Higgyétek el, hogy a fitnesz edzői szakmát tanítják, két éves képzés, és annak egy harmada gyakorlati képzés. Megtanítják a hibafelismerést, és rossz kivitelezési lehetőségeket is, melyek olyan mélyen berögzülnek a tudatunkba, hogy biztosan kiszúrjuk, ha valaki valamit nem jól csinál. Javaslom, hogy legalább vegyetek 4-6 alkalmat edzőtől, aki megtanítja a gépek és súlyzók helyes használatát. Amennyiben van valamilyen sérülésed akkor pedig semmiképpen ne edz szakmai segítség nélkül.
Nem iszom protein port, mert attól hízni fogok
Utolsó tévhitként sorolnám a súlyzós edzések témájához a fehérje por “káros” hatásait. A fehérjéktől egyáltalán nem kell tartanod, hiszen a fehérjék, melyek aminosavakból állnak, és elfogyasztásuk után a szervezet bonyolult folyamatokkal olyan aminosavakká alakítja át, melyeket egyébként saját magunk nem is tudnánk előállítani, ezek az esszenciális aminosavak. Ezek az aminosavak kerülnek be akkor is, ha húst eszünk, vagy túrót, vagy tojást, vagy olyan növényi fehérje forrásokat, mint például a lencse. A fehérje porok fogyasztását azért javasoljuk edzőként és táplálkozási szakértőként is, mert tudjuk, hogy az izmok fejlődéséhez erre van szükség, hogy a szervezet egészséges működéséhez elegendő fehérje fogyasztás kell. Miért fogyasszunk fehérje port? Azért, mert biztos, hogy húsból, tojásból, vegánként lencséből, biztosan nem tudunk elegendő fehérje forrást biztosítani magunknak, ezért finom shakeket készítünk. Ezek a turmixok finomak, krémesek, édesek, lehet gyümölcsökkel és növényi tejjel turmixolni, hogy így szuper jó frissítő édességet kapunk. Vagy zöldségekkel turmixolva smoothiekat készíthetünk vele, így egy-egy komplett étkezést kapunk. Mire figyelj a fehérje fogyasztás során? Legyen 100%-ban természetes, édesítő és adalékanyag-mentes. Én két féle növényi fehérje port használok, az egyik az Absorice a másik a Blnce Pro3 vaníliás proteinje. Tehát nem a proteintől fogsz hízni, hanem attól, ha nem fogyasztasz elegendő fehérjét, ezért éhség gyötör, és a testednek hiányérzete lesz, de fejben nem tudod, hogy mi lehet a hiány, így újra szénhidrátban vagy zsírban gazdag élelmiszert eszel.
Összefoglalva a mielőbbi eredmény érdekében
Döntsd el, hogy AKAROD, mert a célod elérésében ez FONTOS
Keress egy jó SZAKEMBERT, EDZŐT
Válassz egy jó EDZÉSFORMÁT (csoportos, testépítés, TRX, Cross-fitt…)
Tervezd be az edzéseket a NAPTÁRADBA és ne tervezz rá semmit!
Szerezd be a szükséges ESZKÖZÖKET (futócipő, edzős ruha, súlyzók, …)
TÁPLÁLKOZZ TUDATOSAN AZ EDZÉSEIDHEZ A TESTEDHEZ IGAZÍTVA AZ EREDMÉNY ÉRDEKÉBEN!