NoCarb magos kenyér

Pénteken folytatódott a termék-kóstolás és életmód tanácsadás a veresegyházi Biokikötőben.

Ekkor magos kenyeret vittem, goji bogyós vaníliás muffint, diós tésztát, és cheddar sajtos kekszet.

Most a magos kenyér receptjét osztom meg veletek:

Hozzávalók:

  • 100gr  Nocarb rost sütőmix
  • 3 tojás
  • 15 gr kókuszolaj
  • 3 evőkanál mag (szezám, napraforgó, len)
  • 5gr szódabikarbóna
  • 1,5 dl víz
Minden hozzávalót elkevertünk, összegyúrtunk, akkor mehet a sütőbe, sütőzacskóban. Sütőzacskóban történő sütés: A kenyeret egy kisebb tepsibe teszed sütőpapírral, majd az egészet tepsivel együtt sütőzacskóba teszed és lezárod a zacskót, így a kenyered a saját gőzében fog megsülni. Bekapcsolással egyidőben tegyük a sütőbe és hagyjuk bent 1 órán keresztül. 200 fokon sütöttem.
A magok másnapra, igazán a napraforgó és a tökmag bezöldül, ettől fura lesz a kenyér, mikor szeleteled, de semmi baja. Napokig nagyon finom. Elég konyharuhába tekerve tárolni.
A Mozdulj Anyu zárt csoportokban pedig szívesen látunk, ahol beszélgethetsz anyukákkal, akik szintén életmódváltásra adták fejüket. Vegyél részt edzéseinken, és gyere el teadélutánjainkra is!
 A Ye Nutrition oldalon a MOZDULJANYU kuponkódot használva 15% kedvezményt kaphatsz!
A Best-Body-Nutrition oldalon a MOZDULJANYU kuponkódot használva 5% kedvezményt kaphatsz!
A Fittmarket-Shopba kérlek itt regisztrálj, nézz körül és vásárolj kedvedre NoCarb termékeket, gluténmentes, cukormentes, laktózmentes, paleo élelmiszereket!

Karfiol burger

Na, ilyet sem ettél még! A tegnapi karfiol rizs – fasírt verzió után nem hagytam abba a gondolkodást és tovább fejlesztettem az ügyet.

Burger:

  • 25dkg karfiol (nyersen aprítva)
  • 15dkg sajt reszelve (amilyet megenged az étrended)
  • 1 tojás
  • fűszerek: só, oreganó

Hús:

karfiol burger 2Szóval a burger részét úgy csináltam, hogy a hozzávalókat összekevertem és sütőpapírra tettem belőle 4 kerek formát. Ezeket megsütöttem 180 fokon 20 percig. Majd megcsináltam a burgereket belőle. Full diétás, full rosttartalom, full protein, null szénhidrát. Kell ennél nagyobb élvezet?

Amit használtam a rétegelésnél: Spar Stevia ketchup, vegyes saláta, újhagyma. Mehetne még bele tojáskarika, lilahagyma, csípős chilli, bacon (a ketogéneseknek), mozarella sajt. Szóval, amit nem sajnálsz magadtól.

 

A Mozdulj Anyu zárt csoportokban pedig szívesen látunk, ahol beszélgethetsz anyukákkal, akik szintén életmódváltásra adták fejüket. Vegyél részt edzéseinken, és gyere el teadélutánjainkra is!
 A Ye Nutrition oldalon a MOZDULJANYU kuponkódot használva 15% kedvezményt kaphatsz!
A Best-Body-Nutrition oldalon a MOZDULJANYU kuponkódot használva 5% kedvezményt kaphatsz!
A Fittmarket-Shopba kérlek itt regisztrálj, nézz körül és vásárolj kedvedre NoCarb termékeket, gluténmentes, cukormentes, laktózmentes, paleo élelmiszereket!

Vacsorázz!

Valószínűleg volt már olyan, hogy hulla fáradtan értél haza, nem volt kedved, energiád főzni, ebből adódóan újra a cukorcsapdájába estél. A fáradtság adódhat a rossz táplálkozásból is, egy ördögi kör alakul ki. Rosszat ettél, fáradt vagy, energiaszinted alacsony, vércukorszinted alacsony, cukorhoz nyúlsz, majd egy óra múlva újra fáradt leszel…

Ez ellen tenni kell!

Ne tedd:

  • ne rendelj készételt, tutti tele van cukorral és finomliszttel
  • ne használj zacskós ételeket, tutti tele van cukorral és keményítőkkel
  • ne nyúlj a nasihoz, mert akkor végesose…. dinner-4-3

Pizza: valószínűleg finomlisztből készült és cukrozott a paradicsomszósz rajta, akkor is, ha hajszálvékony a tésztája!

Gyümölcsök: már beszéltünk róla, fruktóz és viszonylag gyorsan szívódik fel, délután már ne egyél belőle!

Kínai kaja: végül is csak hús és zöldség. Jujjj, totál cukor az egész, amibe beleforgatták a húst, és a szósz is!

Tortilla lapok akár teljes kiőrlésű is, nem ide való, nem neked való. Igen a gyúrósok, edzés után simán megehetik, de ha te nem ide tartozol, akkor neked inkább ezt ajánlom: Tortilla recept

Paradicsomszósz pillanatok alatt:

  • 1 konzerv darabolt paradicsom
  • 1tk kókuszzsír
  • 1 gerezd fokhagyma préselve
  • bazsalikom, só, bors, stevia

Pizza pillanatok alatt: recept itt!

Karfiolos pizza tészta, hihetetlen, de valóban finom:

  • 1 közepes karfiol, kb. fél kiló mirelit
  • 1 tojás
  • 100gr reszelt sajt (cheddar a legjobb)
  • só, bors, oreganó

Az egészet kevered és egy szilikonos sütőpapírra kör alakban kilapítod, mehet a sütőbe 200 fokon 15 perc, majd jöhet a szósz, és a feltét. nocarb pizza 2

Bolognai spagetti másképp, amikor a tészta helyett reszelt cukkinit használsz, hihetetlen, de valóban finom!

A szósz adja magát, a cukkinit pedig nyersen a nagy lyukú reszelőn lereszeled, jó hosszúra és rákanalazod a szószt. Na? Egy próbát megér. Én egyébként ha nincs a piacon cukkini, akkor jégsalátával csinálom. Félbevágom a salit és csak csíkozom, nagyon-nagyon imádom!

Mi van, ha étterembe kell menned este? Válassz húst és zöldséget, hagyd ki a desszertet és kész!

 

A LÉNYEG:

WP_20151020_19_09_15_ProKészülj a napra, már tegnap! Tehát tervezz előre! Ha fáradtan érsz haza, legyen kész a vacsorád, legalább félig, legalább tudd, hogy mihez kell nyúlnod.  Neked tudnod kell már előző este, hogy holnap mi lesz a vacsorád! Persze előfordul, hogy mégsem jön össze, vagy épp nem akarsz bolognai salátát enni, hanem édesízre vágyódsz, akkor sem kell elkeseredni, hiszen a blogon már rengeteg desszert, vacsorára is ehető ételt találsz. Ajánlom a NoCarb pudingot, ami laktató variálható és bármikor gyorsan fogyasztható. Egy zacskóból három adag kijön előre el tudod készíteni, mindig van a hűtőben és nem lesz félre evés.

Vacsora ötletek:

  • Hús csíkozva sült fokhagymás tavaszi zöldségekkel wokban sütve
  • Citromos pácos csirkemell salátaágyon
  • Halfilé zöldpestóval párolt zöldségekkel
  • Házi pizza erdeisonkával, mozarellával
  • Egytálétel tengergyümölcseiből
  • Zöldséges ragu, darált hússal, curryvel
  • Saláták végtelen variációja
  • Steak grillezett spárgával

Címke felhők között keress rá a nocarb, szénhidrátmentes, vacsorára címkékre, hátha találsz valami finomat!

A Mozdulj Anyu zárt csoportokban pedig szívesen látunk, ahol beszélgethetsz anyukákkal, akik szintén életmódváltásra adták fejüket. Vegyél részt edzéseinken, és gyere el teadélutánjainkra is!
 A Ye Nutrition oldalon a MOZDULJANYU kuponkódot használva 15% kedvezményt kaphatsz!
A Best-Body-Nutrition oldalon a MOZDULJANYU kuponkódot használva 5% kedvezményt kaphatsz!
A Fittmarket-Shopba kérlek itt regisztrálj, nézz körül és vásárolj kedvedre NoCarb termékeket, gluténmentes, cukormentes, laktózmentes, paleo élelmiszereket!

 

Protein desszert

Az alábbi finomságot, akár este 6 után is megeheted. Azt ugye tudod, hogy nem támogatom az este 6 után már nem eszünk, mert diétázunk, vagy az edzés este volt és nem ettem utána már semmit akciókat?! Ilyet hallani sem akarok, ugyanúgy, mint a reggel csak bedobtam egy kávét és elindultam okosságról is meg van a véleményem.

Szóval nézzük, mit eszik egy édességmániás anya, aki egyébként nem szeretne hízni (zsírt!).

Hozzávalók 2 adaghoz, azaz, 6 darabhoz:protein palacsinta nocarb

  • 40gr NoCarb sütőmix
  • 3 kicsi, vagy 2 nagy tojás
  • 6gr sütőpor
  • 5gr kakaópor
  • 10gr stevia-eritrit
  • 10gr kókuszzsír olvasztva
  • folyadék: bubis víz és mandulatej összesen kb. 2,5dl

A hozzávalókat összekevertem és a meleg serpenyőre plecsniket tettem, melyeket nedves palacsinta fordító lapáttal ellapítgattam.

Amikor kisültek, akkor az alábbi túrókrémmel kentem meg:

  • 100gr túró
  • 2 ek. görög joghurt
  • 2 ek. kókuszreszelék
  • 2 ek. kókuszos proteinpor
  • 1 ek. stevia-eritrit
  • pici kókusztej, hogy krémes legyen
Akár este is ehető, lefekvés előtt, hiszen szénhidráttartalma elenyésző, azonban a magas protein tartalma és a hasznos zsírok biztosítják a fehérje lassú felszívódását.
Nagy örömöm, hogy a gyerekek imádták. Domán (7) cukormentes nutellával betolt 3db-ot belőle. Matyi (9) pedig a másik 3db-ot szintén nutellával. Mi most a Cavalier cukormentes belga csokikrémet használjuk. Fogalmuk nem volt róla, hogy mit ettek, de jó volt látni, hogy mindketten maradék nélkül megették vacsorára.

A Mozdulj Anyu zárt csoportokban pedig szívesen látunk, ahol beszélgethetsz anyukákkal, akik szintén életmódváltásra adták fejüket. Vegyél részt edzéseinken, és gyere el teadélutánjainkra is!
 A Ye Nutrition oldalon a MOZDULJANYU kuponkódot használva 15% kedvezményt kaphatsz!
A Best-Body-Nutrition oldalon a MOZDULJANYU kuponkódot használva 5% kedvezményt kaphatsz!
A Fittmarket-Shopba kérlek itt regisztrálj, nézz körül és vásárolj kedvedre NoCarb termékeket, gluténmentes, cukormentes, laktózmentes, paleo élelmiszereket!

logo3

BEVÁSÁRLÁS ITT!

NoCarb 1,3CH kókuszos pohárkrém

Bemutatom nektek új kedvencemet a NoCarb tarhonyát!

Na, ez, amiről nem lehet szavakban leírni. Bármennyire is kéri tőlem a NoCarb, hogy mondjam el véleményem erről az új formáról.

Képtelen vagyok! Egyébként teliszájjal nem beszélünk! Hmmmmm, nyammm és csak ez az a két “szó”, amit ismételni tudok! Csak ilyet kérek mindenhez!


nocarb tarhonya
A nullás tésztából is nagy kedvencem volt a rizs forma, de vajon az 1,3CH NoCarb Noodle tészták közül is ez lesz a kedvencem? Kiderül, hamarosan, mert még egy forma tesztelésre vár. Meglátjuk legyőzi-e a tarhonyát.

Az új NoCarb Noodle tésztaformák tesztelése során a tarhonyát próbáltam.

Kétfelé osztottam a zacskót. Az egyik felét hagyományosan zöldséges tarhonyás húsként kóstoltam. Ezt nagyon gyorsan bekanalaztam, annyiradeannyirafinom!

A másik feléből pedig pohárkrémet készítettem. Ezt sem bántam meg, mert még este lefekvés előtt ezt is beletömtem a pocimba.

Alsó fehér réteg:

  • 1 ek. mascarpone
  • 1 ek. cocomas
  • 1 ek. kókuszreszelék
  • 1kk. stevia-eritrit
  • 10gr vaníliás protein nocarb tarhonya

Középre jött a NoCarb Noodle 1,3CH rizs vagy tarhonya, még nem is tudom mi a “hivatalos” neve.

Felső barna réteg:

  • 1 ek. mascarpone
  • 1 ek. mogyoróvaj
  • 1 tk. kakaópor
  • 1 kk. stevia-eritrit
  • 10gr tiramisu protein

A tetejét pedig kókuszreszelékkel szórtam meg.

NoCarb Noodle penne

Ez a cég mindig újabb és újabb dolgokkal rukkol elő. Nem rég jött az 1,3CH tészta, a sütőmix, aztán a puding, most meg már az új tésztaformákon kísérleteznek. Így kell ezt csinálni!

Kaptam tesztelésre három új formát, ezek közül ma a pennét vettem elő vacsorához.

Penna arrabiata 🙂 ez így szuper jól hangzik.

Igen!

NoCarb PenneA fiúk mindig vevők a bolognaira, nálam az arrabiata totál leegyszerűsítve bolognai chillivel. Hát így nem volt bonyolult az elkészítés. De most beszéljünk az élményről!

A tészta, szuper! Nem hosszú, nem rövid, nem széles, nem keskeny, egyszóval a külsejét és formáját tekintve teljesen olyan, mint egy penne. Hegyes is, rombusz is. Nem is gondolnám, hogy egy ilyen érdekes alapanyagból ki lehet hozni formákat is. De igen!

Az ízét tekintve, pedig hozza a szokott NoCarb Noodle ízeket, amilyen az 1,3CH, ez pont ugyanolyan. A tészta ízét te alakítod, te találod ki, minden a szószokon, az elkészítésen, és a kreativitásodon múlik.  Itt egy régebbi bejegyzésem az 1,3CH tésztákról.

 

Goffri másképp útravalónak

Ilyet se láttam még, de amikor megpillantottam, első gondolatom az volt, hogy nem bírom ki sokáig, hogy ne csináljam meg.

húsos goffri

Egy kisebb csirkemellet csíkokra vágtam, hozzátettem két tojást és jöhet a botmixer őrületes ereje, mely az egészet szuper jól pépesítette. Sóztam és borsoztam, majd 15gr NoCarb rostmixet tettem bele a zabliszt helyett. Így teljesen szénhidrátmentes, de rostokban gazdag húsos goffri az eredmény. Persze, ha épp szénhidrátot kell enned, akkor csináld aprított zabpehellyel.

4 óriási lett belőle. Tettem hozzá egy zöld kaliforniai paprikát és egy doboz cottage cheeset, így biztos lesz velem étel a holnapi rohangálás alatt.

A Mozdulj Anyu zárt csoportokban pedig szívesen látunk, ahol beszélgethetsz anyukákkal, akik szintén életmódváltásra adták fejüket. Vegyél részt edzéseinken, és gyere el teadélutánjainkra is!
 A Ye Nutrition oldalon a MOZDULJANYU kuponkódot használva 15% kedvezményt kaphatsz!
A Best-Body-Nutrition oldalon a MOZDULJANYU kuponkódot használva 5% kedvezményt kaphatsz!
A Fittmarket-Shopba kérlek itt regisztrálj, nézz körül és vásárolj kedvedre NoCarb termékeket, gluténmentes, cukormentes, laktózmentes, paleo élelmiszereket!

 

 

 

 

Light háromszög szendvicsek

Vacsora idő… mit kértek? Melegszendvicset!

Köszi, ez pont olyan, mint mikor goffrit, vagy palacsintát kérnek a gyerekek!

Akkor jöhet az anya verziója, diétás melegszendvics. Épp nincs készen NoCarb zsemle, úgyhogy újratervezés!

háromszög szendvics nocarb 1Kistálka, bele egy tojás, mehet rá 20gr NoCarb rost sütőmix, aztán egy kis só, oreganó, majd egy kis langyos víz, míg nem lesz félig folyós állagú, hogy a serpenyőben szétterüljön. A serpenyőbe pici kókuszolaj és rá a massza. Megsütöttem mindkét oldalát. Tányérra borítottam és jött rá a sonka, a reszelt sajt, egy paprika és a spar stevia ketchup. Félbehajtottam, majd a melegszendvics sütő szépen háromszögesítette nekem.

Milyen rég ettem már ilyet! És Te?

A Mozdulj Anyu zárt csoportokban pedig szívesen látunk, ahol beszélgethetsz anyukákkal, akik szintén életmódváltásra adták fejüket. Vegyél részt edzéseinken, és gyere el teadélutánjainkra is!
 A Ye Nutrition oldalon a MOZDULJANYU kuponkódot használva 15% kedvezményt kaphatsz!
A Best-Body-Nutrition oldalon a MOZDULJANYU kuponkódot használva 5% kedvezményt kaphatsz!
A Fittmarket-Shopba kérlek itt regisztrálj, nézz körül és vásárolj kedvedre NoCarb termékeket, gluténmentes, cukormentes, laktózmentes, paleo élelmiszereket!

Wellness ragus NoCarb tészta

Már írtam a két felé főzés egyszerűségéről.

Íme egy újabb bizonyíték.

Elkészítettem a wellness ragut, ami attól wellness ragu, hogy van az Iglo termékcsaládnak egy wellness zöldségkeveréke, nagyon szeretem. wellnessragu 1

Pörkölt alap: vöröshagyma, pirospaprika, só, bors

Hús: 7% alatti zsírtartalmú sertés karaj apró kockákra vágva.

Amikor már a hús puha, akkor mehet rá a zöldségkeverék. Ezt megpárolom.

Közben a család több tagjának főzök basmati rizst, magamnak pedig egy zacskó NoCarb Noodle tésztát forró vízzel leöblítek. Erre jöhet a ragu.

Desszertünk a paszternák süti volt.

A rizzsel készült verzióból egy adagot eltettem magamnak, jó lesz edzés utáni finomságnak!

 

A Mozdulj Anyu zárt csoportokban pedig szívesen látunk, ahol beszélgethetsz anyukákkal, akik szintén életmódváltásra adták fejüket. Vegyél részt edzéseinken, és gyere el teadélutánjainkra is!
 A Ye Nutrition oldalon a MOZDULJANYU kuponkódot használva 15% kedvezményt kaphatsz!
A Best-Body-Nutrition oldalon a MOZDULJANYU kuponkódot használva 5% kedvezményt kaphatsz!
A Fittmarket-Shopba kérlek itt regisztrálj, nézz körül és vásárolj kedvedre NoCarb termékeket, gluténmentes, cukormentes, laktózmentes, paleo élelmiszereket!

Pörkölt NoCarb tésztával diétásan

Tudod, tervezz előre!

Nekem már a holnapi menüm készült el. Holnap alacsony szénhidrátos napom lesz, de szeretek  finomakat enni. Nézd mit készítettem:

Így készül a diétás pörkölt NoCarb tésztával:

1 csomag NoCarb Noodle szélesmetélt tésztát leöblítesz forró vízzel. Én úgy szoktam, hogy kiöntöm a zacsijában lévő vizet, majd egy tálba teszem és forró vizet öntök rá, hagyom ázni, míg megfőzöm az ételt.

1 közepes fej vöröshagymát vékonyra szelek és egy evőkanálnyi olíva olajon, vagy kókuszzsíron megpárolom. Fél kiló sovány sertés karajt csíkokra vágtam. A hagymára teszek egy kis himalája sót, borsot és három teáskanálnyi pirospaprikát. Pici vízzel felöntöm, nehogy leégjen a paprika. Jöhet a husi. Kicsit lepirítom, pótolom a vizet és hagyom megpuhulni. (kb. 1 órát el van kislángon fedő alatt) Néha ránézek, a vizet pótolom.

A tésztát leszűröm, a pörkölthöz teszem és összekeverem.

Máris kész az akár vacsorára is ehető diétás, alacsony szénhidrát tartalmú pörkölt. Az egész adag 953 kcal, melyből fehérje: 112gr, szénhidrát 21gr, zsír 42gr. Ezt én három adagra osztom el. A számolásban a kaloriabazis.hu oldal segít.

A Mozdulj Anyu zárt csoportokban pedig szívesen látunk, ahol beszélgethetsz anyukákkal, akik szintén életmódváltásra adták fejüket. Vegyél részt edzéseinken, és gyere el teadélutánjainkra is!
 A Ye Nutrition oldalon a MOZDULJANYU kuponkódot használva 15% kedvezményt kaphatsz!
A Best-Body-Nutrition oldalon a MOZDULJANYU kuponkódot használva 5% kedvezményt kaphatsz!
A Fittmarket-Shopba kérlek itt regisztrálj, nézz körül és vásárolj kedvedre NoCarb termékeket, gluténmentes, cukormentes, laktózmentes, paleo élelmiszereket!

pörkölt tésztával

Karácsony nálunk és menü

A karácsonyi menüt sokan kérdeztétek már tőlem.

karácsony nálunkGyerekkoromat idézi nekem mindig a karácsony. Nagyszüleimmel együtt töltöttük az estét. Kisiskolásként műsort is adtunk elő. Még színházjegyet is osztottunk a “nézőknek”. A két húgommal verseket tanultunk be és előadtuk. Apukám reggel már a halat pucolta, anyukám még takarított, sütit sütött, mi pedig a fenyőt díszítettük. Délután a versengés a fürdőszobáért, hogy mindenki csinosan állhasson a karácsonyfa mellett. A menü otthon mindig halászlé volt, mákos tészta és rántott hal tartár mártással. Anyukám ezer féle süteményt készített, a bejglit, a hókiflit, a zserbót mindenképpen, amikor már mi is besegítettünk neki a konyhában, akkor a kedvencünket a csokis kókuszkockát a húgommal együtt csináltuk.  Hiányoznak ezek a pillanatok, de most örülök, hogy anyukám mintájára én ugyanúgy készülök a karácsonyra, mint ahogy tőle láttam. Remélem, ha egyszer unokáim lesznek, akkor az ő otthonukban is hasonlóan zajlik az ünnep és visszalátom a szokásokat. Karácsony két napját a nagyszülőkkel és az unokatestvérekkel töltjük.

Itthon a fiúk még kisebbek és hát nem lányok, nem az első dolguk a takarítás vagy a konyhai segédkezés, sőt az ételek között is válogatósak, így nem könnyű. Néha előfordul, hogy az utolsó pillanatban akarnak mézeskalácsot sütni, de nem is a sütés a lényeg nekik, hanem a cukormázzal való rajzolás a kihűlt sütire. Azért ez így jó. Reggelizés után délelőtt fát díszítünk. Volt egy mese (Juhász Magda: Betlehemi Mese c.), amit kis korukban sokat olvastam, mely arról szól, hogy megszületik a kis Jézuska, az erdei állatok pedig ajándékot visznek neki, halkan a Jászol előtt egy fenyőt díszítenek fel, csillag van a tetején. Ez a sztori itthon is, hogy a fát mi a Jézuska születésnapjára díszítjük ajándékba neki minden évben. Az ajándékokat pedig egy Angyal hozza, aki annyira fényes, hogy nem is látjuk, még a csillagoknál is erősebb a fénye. karácsony gyerekekkel

A fenyő felállítása és feldíszítése után gyorsan összeporszívózom a nappalit, ebéd után felmosom a konyhát, úgy éppenhogycsak-módra és inkább azzal foglalkozom, hogy milyen szép ez az ünnep, milyen jó illata van, és milyen izgatott mindenki.  A mosást napokkal előre elintézem, hogy ne kelljen már a száradó ruhákkal sem foglalkozni. A süteményt 23-án készítem, amit csak tehetek megcsinálom előző napon, így minél kevesebb időt kell a konyhában töltenem. Így is ott töltöm azt az időt, amit nem a fitnesz teremben töltök.

A menünk? Nálunk minden évben Életem, a fő kóstolóm mindig kitalálja, hogy mit szeretne enni, ezt én elkészítem “ehető”, azaz diétás verzióban és kész is van a karácsonyi menünk. Idén a stiler.blogról nézett menüt.

Az ő családjában a borleves hagyomány, nem szerettem, most már szeretem, nagyon is szeretem, sőt, másnap anyukámnak készítek egy újabb adagot, mert már ő is szereti.

Ebédünk: Borleves diétásan és Kókusztejes curry csirke diós salátával

Vacsora: Tokaji aszús libamáj brüllé, pirított NoCarb cipóval

Desszert: NoCarb csodás csilis csoki szuflé

A tálcán pedig: NoCarb diós zserbó és NoCarb mákos-meggyes bejgli

A gyerekmenü: Paradicsomleves, rántott csirkemell és halrudacska, sültkrumpli, majonézes kukorica.

Borleves

  • 1 l édes fehérbor
  • 10 dkg eritrit
  • 1 rúd fahéj
  • 4-5 szem szegfűszeg
  • 1 citrom leve és reszelt héja
  • 8 tojássárgája

A bort az édesítővel és a fűszerekkel 10 percig forraljuk. 5 perc elteltével a citrom levét és a reszelt héját beletesszük. A tojások sárgáját habosra verjük, majd folyamatosan keverve, lassan a borba csorgatjuk. Amikor kicsit besűrűsödik, kész. Melegen esszük, anyukám pedig kizárólag hidegen.

Tokaji aszús libamáj brüllé

  • 15 dkg libamáj
  • 1,5 dl unsweetened mandula tej
  • 1 kiskanál tengeri só
  • csipetnyi fehér bors
  • 1,5 dl tejszín
  • 6  tojássárgája
  • 1 dl tokaji aszú

A libamájat még hidegen megtisztítjuk. Az összes hozzávalót egy magasabb edénybe rakjuk, botmixerrel pürésítjük, és átszűrjük, majd kis kerámia edényekbe adagonként kiöntjük. A tepsit harmadáig vízzel megtöltjük, a kis edényeket a vízfürdőbe állítjuk, majd 110 °C-os sütőben (légkeveréses sütőben 100 °C) 40 percig gőzöljük. Lágy, kenhető állagú májkrémet kell kapjunk.

Kókusztejes curry csirke

  • 4 szelet (kb. 60 dkg) fiatal csirkemellfilé, ujjnyi vastagságúra szeletelve
  • tengeri só 
  • 2 evőkanál hidegen préselt szőlőmagolaj
  • 3 dl kókusztej
  • 1 gerezd zúzott fokhagyma
  • 1 mokkáskanál curry fűszer
  • 1 mokkáskanál chilli pasta
  • 1 kis (kb. 1 dkg) reszelt gyömbér leve 

Az ujjnyi vastagságúra szeletelt húst megsózzuk, serpenyőben, közepes lángon, az olajon elkezdjük sütni. 5 perc után megfordítjuk, majd további 5 perc után a kókusztejet ráöntjük, a fokhagymát, a piros currypasztát (chilli és curry keveréket) és a gyömbér levét beletesszük. Lefedjük, és további 10 percnyi főzés után kész. Köretnek basmati rizs vagy diós saláta remekül illik hozzá.

 

A Mozdulj Anyu zárt csoportokban pedig szívesen látunk, ahol beszélgethetsz anyukákkal, akik szintén életmódváltásra adták fejüket. Vegyél részt edzéseinken, és gyere el teadélutánjainkra is!
 A Ye Nutrition oldalon a MOZDULJANYU kuponkódot használva 15% kedvezményt kaphatsz!
A Best-Body-Nutrition oldalon a MOZDULJANYU kuponkódot használva 5% kedvezményt kaphatsz!
A Fittmarket-Shopba kérlek itt regisztrálj, nézz körül és vásárolj kedvedre NoCarb termékeket, gluténmentes, cukormentes, laktózmentes, paleo élelmiszereket!

 

Szénhidrátmentes pohárkrém

Mert kitaláltam valamit, meg kellett rögtön csinálnom, sőt azonnal meg kell osztanom veletek ezt az élményt.

NoCarb pudingporból készült pohárkrémek extra diétásan. A NoCarb puding két ízben létezik, kakaós és kakaós mentolos.

Tápértékek: 25gr (egy zacsi pudingpor) 76,59 kcal, 3,83gr fehérje, 1,87gr szénhidrát, 4,20gr zsír, 9,05gr élelmi rostok.

Ha ezt vízzel és nem tejjel készíted, akkor két-három adag értékeit látod fentebb.Szóval mindenképpen belefér, akár vasárnap este vacsora utáni desszertnek.

Két féle pohárkrém készült most.

WP_20151213_19_04_37_Pro

A kakaós pudingporból bounty pohárkrém:

A kakaóspudingot leírás szerint elkészítjük, majd kitesszük a teraszra hűlni. Addig a kókuszkrémet elkészítjük:

  • 50gr cocomas
  • 1dl víz
  • 1 kk konjak liszt
  • 1 ek. kókuszreszelék
  • 1 tk édesítő

Ezt a krémet tesszük a már kihűlt pudingra és újra hideg helyre tesszük, majd pár perc múlva fogyasztható is.

A kakaós-mentolos pudingporból tojáslikőrös puding készült.

Készítettem házi cukormentes tojáslikőrt, és az elkészített, kihűlt pudingra ebből csináltam krémet:

  • 1dl tojáslikőr
  • 1ek mascarpone
  • 0,5dl tejszín
  • 1tk konjak liszt

Kikevertem és a hideg pohárkrém tetejére tettem, újra mehet a hidegre és ez is fogyasztható pár perc múlva.

Az életmódváltás folyamata